(Elbeszélés. A Jelenkor detektívtörténet-pályázatára készült, 2008-ban. Tartalmaz két, önállóan is értelmes novellát, az egyik az Egy fejedelem halálára című.)

 Költők

Márló utolsó kalandja

- Találja meg a férjem gyilkosát! – búgta a nő a telefonba. Nagy példaképem unottan nyugtázná, esetleg agyoncigarettázott, szőke vadgalambhanghoz hasonlítaná ezt a búgást, de nekem megremegett a lábam tőle. Ezernyi dologban nem érek fel a mesterem bokájáig sem, egy az ezerből a szőke búgások férfias kezelése. A whiskyt is utálom, ez már kettő. A bankszámlámat viszont nem cserélném el a mesterével.

Bár az utóbbi időkben a bankszámlámra sem lehetek büszke. Hogy hetekig ne kapjon új megbízást egy magánnyomozó, ez sajnálatos, de megszokott és érthető. De hogy kocsmákban, elhagyott utcákon, postahivatalban, jártában-keltében, langyos hétköznapjain ne botoljon friss, gőzölgő hullába, pisztollyal hadonászó, ökölbe szorult fejű nagyfiúba, vagy hogy ajtók mögött álltában ne legyen zsarolás, megvesztegetés, életveszélyes fenyegetés akaratlan fültanúja, nos, ez a detektívtörténetek szerelmesei számára hihetetlennek tűnhet. Mégis, ez a szomorú valóság. Egy kezemen meg tudom számolni, működésem alatt hányszor kellett megtorpannom belépvén egy szobába azzal, hogy "Hoppá, egy hulla!". Egy ujjamon is meg tudnám. A búgó nő telefonja úgy jött most tehát, mint egy falat kenyér.

- Segítsen, Smárló úr, kérem!

Ez egy keserű falat lett. Máris gyűlöltem a nőt, a Smárló miatt. Nála jobban csak azt a marketingest utáltam a tévénél, aki ezt a nevet kitalálta. Márai Fülöpnek hívnak, de mióta bizonyos népszerűségre tettem szert a MegaCrime showműsorban, előbb Márló Fülöpként kezdtek emlegetni, majd jött a kreatív szakember nagy, kacsintós ötlete: S. Márló Fülöp. Hogy én amellett, hogy okos és ügyes nyomozó vagyok, egy csókos legény is volnék, afféle szex-szimbólum. A tévécsatornának állítólag milliókat hozott ez az S-betű. Szégyellem, de nekem is.

Rengeteg kérdésem volt. Mikor halt meg a férje? Hogyan? Miért gondolja, hogy gyilkosság történt? Kivel beszélek egyáltalán?

A nő Nagy Saroltaként mutatkozott be, de nem árult el többet a telefonban. Egy belvárosi kávéházba hívott, beszéljük meg a részleteket személyesen.

- Honnan fogom megismerni?

- Én leszek ott a legjobb nő – búgta.

***

Tényleg ő volt. Tíz évvel korábban még akkor is ő lett volna, ha nem kong a kávéház az ürességtől. Nem szeretnék igazságtalan lenni, tényleg szép volt, egy csak alig észrevehetően túlkoros Barbie-baba. Szőke haj, tűzpiros kosztüm és színben hozzá illő körmök. A lábak és keblek mérete, formája és állaga kifogástalan, számuk kettő, épp ahogy szeretem. Ezt talán híres példaképem mondta volna így, de nekem is nagy önbizalmat adott, hogy én vagyok itt a legjobb nyomozó. A démoni nő és a zseniális nyomozó, igen kedvemre volt ez a szereposztás.

- Whiskyt rendeltem magának, Smárló úr.

- Annyi baj legyen – feleltem, mert nem akartam a kapcsolatunkat rögtön ellenkezéssel kezdeni. – Majd megissza.

Nevetett, üres és őszintétlen nevetéssel, amely nem jelentette azt, hogy ellenállhatatlannak tartja a humoromat, csak annyit, hogy egyelőre még nem döntötte el, szeretni vagy gyűlölni fog-e. Nem képzeltem, hogy ismerne más lehetőségeket is.

- Hallgatom, asszonyom.

- Szólítson csak Saroltának. Ha nem bánja.

- Ellenkezőleg. Maga pedig engem Fülöpnek. Sőt, magának legyen csak Fül.

Megütközve nézett rám, nem tudta, komolyan vehet-e. Találd ki, babám, nem segítek.

- Hallgatom, Sarolta.

Éreztem, hogy eljött a pillanat, amikor keresztbe fogja tenni a lábait és cigarettára gyújt. Mégis lenyűgözött mindkét mozdulat, amikor tényleg így is történt. A nők ismerete nem mentesít a következmények alól. Mondaná a mester.

- Három évvel ezelőtt halt meg a férjem. Ő volt a legismertebb…

- Hé, álljunk meg egy pillanatra! Három éve meggyilkolták a férjét, és ön most fordul magánnyomozóhoz? Ilyen reflexekkel ne vezessen autót!

Bizonyos természeti törvények szerint ilyenkor két dolog következhet. Az egyik, hogy a szőke démon felkapja a kistáskáját és sértetten elviharzik, én pedig újból megfogadom, hogy szőke démonokkal nem viccelődünk. A másik, hogy a démon nagy, csillogó szemekkel felnéz, majd folytatja, mintha mi sem történt volna. Most egy harmadik lehetőség következett be. Szép, lassú kortyokban megitta a whiskymet, majd így szólt.

- A türelem erényét, Fül, érdemes gyakorolnunk minennapjainkban is, de különösen hasznos egy új kapcsolat kezdetekor, amíg nem tudjuk, hogy a másik mozdulatait, tetteit, szavait mennyiben értékelhetjük az ő jellemvonásairól szóló üzenetnek, és mennyiben a saját előítéleteink igazolásának. Beszélhetnék még hosszasan, Fül, a tapintatról, odafigyelésről, de ez magát, szakemberként, biztos untatná. És csukja be a száját, Fül, ez így nagyon előnytelen.

Vissza kellett vonjak mindent, amit a nők és a természeti törvények ismeretéről valaha is gondoltam.

- Bocsásson meg, igaza van. Csupa fül vagyok. Azazhogy hallgatom.

- Köszönöm. Három évvel ezelőtt halt meg a férjem, talán említettem már – mondta mosolyogva. Rögtön gyakoroltam is a türelem erényét, még csak annyit sem mondtam, hogy cseszd meg a férjedet. Hűvösen bólintottam ehelyett.

- Ő volt a legismertebb magyar költő akkoriban – folytatta, majd mondott egy nevet. Tényleg nagy költő lehetett, mert még nekem is derengett a név. Költőfejedelemként tekintett rá az ország, mint megtudtam a nőtől. Otthon érte a halál, szívinfarktust állapítottak meg. Gyilkosságra nem gyanakodott senki, egészen addig, amíg egy évre rá az egyik irodalmi lapban meg nem jelent egy novella.

- Tessék, olvassa el – vett elő egy újságot a nő. – Figyelmesen, türelmesen. Hozok addig még egy italt. Tényleg nem iszik?