(Dráma. Nagy részét még gimnazista koromban írtam, aztán egy pályázatra később leporoltam, megmaradt így is a fiatalkori világmegváltó hév, meg rengeteg hiba. A pályázatot azért megnyerte.)

 

Mese az illemről

A Narrátor belép a még leeresztett függöny elé, egy kicsit talán hamarabb, mint a nézôk várnák. Hétköznapi ruhában van, akár a nézôk egyike is lehetne.

 NARRÁTOR Csend lesz már végre? Csürhe! Nézzék, könnyítsük meg egymás dolgát. Én azért jöttem, hogy elmondjak maguknak valamit, úgyhogy lesznek szívesek addig csendben maradni. Maguk meg azért vannak itt, mert meg akarnak nézni egy darabot. Ezért öltöztek fel ilyen szépen; van, aki még nyakkendőt is kötött, dicséretes, nagyon dicséretes. Mire számítottak? Pompára, fényre, csillogásra? Királyi udvarokra, hatalmas termekre, ragyogó ékszerekre? Csalódniuk kell. Hősöket akartak látni, bátor és nemes embereket, gáncstalan lovagokat, ravasz cselszövőket, szép és drága nőket? Csalódniuk kell. Esetleg nagy szellemek tanulságos, okos és szellemes beszélgetésére vágytak? Megint csak csalódniuk kell. A történet, amit most látni fognak, nem fennkölt környezetben játszódik, szereplői nem hősök, hanem emberek, olyanok, mint mi vagyunk. Közepesen műveltek, átlagosan intelligensek, óvatosan udvariasak, mérsékelten szellemesek, mértéktelenül ostobák. Olyan emberek, akik nevetnek azon, ha az utcán azt hallják, hogy gyöngyvirág, vagy a színházban azt, hogy szar. Azt mondják, ez így unalmas lesz? Lehet. Egy kis sikamlós szerelmi történet jobb lenne, igaz? Nem kapnak! Egy kis erkölcstelenség? Nem, szó sem lehet róla. Semmi bukott nő, akár csak ilyen pici is (mutatja)? Nem, ma este nem. Gyilkosság? Azt szeretnének, ugye? Hiszen az olyan érdekes. Izgalom, vér, dráma. Szeretnék? Na, nyakkendősök, megszavazzák? Hölgyeim, megígérem önöknek, hogy ha az urak úgy akarják, akkor ma este itt a színpadon valakit meg fognak ölni. Gondolják meg jól. A felelősség nagy, életről - halálról van szó. Dönteniük kell. Mérlegeljék: az egyik oldalon ott áll egy izgalommentes előadás, amelyben - ígérhetem maguknak - semmi érdekes nem fog történni, viszont a lelkiismeretük tiszta marad. A másik oldalon egy haláleset, de ennek ára van: gyilkosokká kell válniuk. Uraim, szavazzunk! Kérek minden férfit, csinálja pontosan azt, amit én. (Zsebéből megkötött nyakkendőt vesz elő, a nyakába akasztja. A továbbiakban a Narrátor eljátssza, amit mond) Fogják meg a nyakkendőjük csücskét. Akinek nincs, az tegyen úgy, mintha lenne neki is. Megvan? Mindenkinek? Maga is uram, bátran. Maga is, magára várunk. Ez az. Most mindenki emelje a kezét, benne a nyakkendőjével, szép lassan szemmagasságba. Így, ahogy mutatom. Lassan, nyugodtan, nem kapkodunk. Bátorság, uraim. Gyönyörűen néznek ki. Most jól figyeljenek. Aki azt szeretné, hogy a ma esti előadást minden szereplő túlélje, az emelje a nyakkendője csücskét amilyen magasra csak bírja, így. Aki viszont arra szavaz, hogy valaki majd haljon meg, az fektesse át a nyakkendőjét a bal vállán, így, a szíve fölé, ahogy mutatom. Megvárok mindenkit. Köszönöm. Maradjanak még így egy kicsit, míg megszámolom. Uraim, döntöttek:

1. VÁLTOZAT  Nem lesz haláleset. Jól döntöttek, nagy erkölcsi tisztaságról téve bizonyságot. Vagy gyávaságról? Nem is tudom, ezen el kell még gondolkoznom.

2. VÁLTOZAT  Valaki meg fog halni. Jól döntöttek, bátran, okosan. Vagy gyáván? Hiszen milyen könnyű így megölni valakit. Nem tudom, ezen még gondolkodnom kell.

MINDKÉT VÁLTOZATBAN  Mindenesetre én most hazamegyek. Engem ennyi érdekelt. Maguknak még maradniuk kell, egyék meg, amit főztek. Na, jó mulatást.

A Narrátor elmegy, majd felemelkedik a függöny

Földalatti nyilvános illemhely. Mindkét oldali falon ajtónyílás, bennük egy-egy lépcsô elsô néhány foka látszik; a lépcsôk nyilván az utcára vezetnek. A hátsó falon jobbra két piszoár, balra egyetlen fülke. A jobb oldali falon - a lépcsôbenyílón kívül - végig alacsony, fél méter mély csempézett párkány. Balra elöl mosdókagyló tükörrel. Magasan két kis szellôzôablak.

István jobbról jön. Harmincöt éves, elegáns, kezében diplomatatáska és ernyô. Sándor balról érkezik. Még nincs ötven éves, fiatalos, szintén táska és ernyô van nála. A korkülönbség ellenére feltűnôen hasonlítanak egymásra.

Egyszerre érnek a fülkéhez

ISTVÁN Parancsoljon.

SÁNDOR Tessék csak.

ISTVÁN Ön volt itt hamarabb.

SÁNDOR Dehogyis, egyszerre érkeztünk.

ISTVÁN Én csak tulajdonképpen...(Kínosan vigyorogva mutat a piszoárokra)

SÁNDOR (Meglepődik, majd elmosolyodik) Én is.

Egymás mellé állnak a hátsó falhoz, a közönségnek háttal. Szünet. Sokáig állnak ott, néha lopva egymásra néznek, félrekapják a fejüket, ha a másik is felpillant. Ha véletlenül mégis találkozik a tekintetük, vigyorognak, bólogatnak, lám-lám.

Egyszerre végeznek. Mindketten az ellenkezô oldali lépcsôhöz indulnak, de mindig egyszerre akarván utat engedni a másiknak, nem tudnak elmenni egymás mellett. Suta, lépegetôs medvetánc

ISTVÁN Bocsánat.

SÁNDOR Bocsánat.

Sándor jobbra, István balra el.

Kis szünet után István jobbról, majd Sándor balról érkezik

SÁNDOR (felmutatja az ernyôjét) Az ernyômet hagytam itt. (sietve belép a fülkébe)

ISTVÁN (gúnyosan bólint) Az ernyôjét. (Cigarettára gyújt, a táskáját a peremre teszi, újságot vesz elô. Leül a peremre, fennhangon olvas) A megyénkben elszaporodott garázda cselekmények arra indítják rendôrségünket, hogy éberségük megkettôzésével ügyeljenek nyugalmunkra. A megyei rendôrfônök szerint nem ritka, hogy fényes nappal, bla-bla-bla... (ugrik a szövegben) ...ezért a részeg hordák megfékezésére fegyveres járôröket küldenek ki, reméljük azonban, stb. stb. (ugrik) ...másrészt a betörôk technikai felszereltsége lényegesen jobb, mint az állományé, így a rendôrség nagy szorultságában... (idegesen a fülke ajtajára néz) ...nagy szorultságában... (türelmetlenül toppant) ...nagy szorultságában? (felnevet, majd mérgesen lapoz) Átszakadt a nagymarosi Duna-gát. (a hasához kap, felsóhajt, lapoz) A Zrínyi kiadó gondozásában jelent meg a Háború elvei, a volt antant fôparancsnok, Foch marsall műve... (fáj neki, amit olvas, felpattan, hallgatózik a fülke ajtaján, topog, lábait váltogatja, szemlátomást szenved. Állva a falnak dôlve próbál olvasni. Sokat lapoz) Hetvenedik születésnapján az idôs művész megindítóan beszél művészi hitvallásáról, az alkotó folyamatról, mely stb. stb... hisz mi lehet magasztosabb érzés, mint amikor az ember eltöpreng, elüldögélvén meghitt csendben, piciny szobácskájában, melyet az alkotás balzsamos lege leng be. A művész lelkében ilyenkor megfogan egy gondolat, mely aztán kikívánkozik, elemi erôvel a felszínre tör, majd szökôárszerűen... Jaj! (Összegörnyed, az újságot a sarokba vágja, de ekkor a WC öblít. Van hangjában valami fanfárszerű)

Sándor kilép a fülkébôl, István sietve be. Sándor kezet mos, majd táskájából fogkefét, poharat vesz elô és aprólékos gonddal fogmosáshoz lát, gargarizál. Közben a bordalt dúdolja a Bánk bánból.

Kis idô múlva a WC ismét öblít. István kijön a fülkébôl, Sándor átengedi neki a mosdót. István kezet mos. Mindketten vidámak, elégedettek

SÁNDOR Látja, hova vezet az udvariaskodás?

ISTVÁN Tessék, kérem?

SÁNDOR Hogy hova vezet az udvariaskodás.

ISTVÁN Udvariaskodás?

SÁNDOR Nagyon elôzékeny volt az imént.

ISTVÁN Ugyan már, én csak...

SÁNDOR A fô, hogy túl vagyunk rajta, nem igaz?

ISTVÁN Igen.

SÁNDOR Baj nélkül.

ISTVÁN Igen. (Búcsúzni akar) A viszont...

SÁNDOR Viszont Maris néni - úgy láttam - nagyon megütközött ezen a nagy rohangáláson.

ISTVÁN Maris néni?

SÁNDOR Az a szűzies tekintetű hölgy egy emelettel feljebb. Tudja, gyakran eltöltök itt egy meghitt percet, és mindig lenyűgöz az az ártatlanság, ami belôle sugárzik. Maris néni e büdös kis barlang jámbor ôreként is megôrizte büszke szeplôtlenségét. El is neveztem magamban Bűz Máriának.

ISTVÁN (Az óráját nézi. Nevet) Nem rossz. Bár nekem éppen ellenkezôleg - noha a hölgyet ma láttam elôször - a királynôi tartása tűnt föl. Fenség és méltóság aurája veszi körül, bár ez nem mond ellen a szűziességnek. Az ártatlanságnak igen. Mindezek figyelembevételével azt hiszem indokolt a Marie Antoalett elnevezés.

SÁNDOR Nem rossz. Mindezek figyelembevételével... Maga mindig ilyen körmönfont?

ISTVÁN Szakmai ártalom. Ügyvéd vagyok. (Csak, hogy ne lankadjon a beszélgetés, a fogmosásra célozva) Most reggelizett?

SÁNDOR Látja, én sem szabadulhatok a szakmámtól. Nekem munkaköri kötelességem, hogy a szám mindig tiszta legyen.

ISTVÁN Csak nem fogorvos?

SÁNDOR Több logikát, ügyvéd úr! Miért kéne, hogy egy fogorvosnak ápolt legyen a szája? Maga talán elvárná egy rendôrtôl, hogy szabályosan közlekedjen, vagy - teszem azt - egy írótól, hogy tudjon olvasni? Nem, én oenológiával foglalkozom.

ISTVÁN (Nem túl meggyôzôen) Ó, az szép, nagyon szép.

SÁNDOR (Utánozza) Ó, az szép, nagyon szép! Csodálatos kis tudomány lehet az az oenológia! Látja, már megint túl udvarias. Nem akar megsérteni azzal, hogy bevallja, hogy nem hallott még a szakmámról.

ISTVÁN Nos, tulajdonképpen...

SÁNDOR Látja, fogalma sincs. Borszakértô vagyok. Ráér?

ISTVÁN Nos, tulajdonképpen... (Az óráját nézi) Nemsokára kezdôdik egy perem... Kovácsék válnak...

SÁNDOR Hány éves házasok?

ISTVÁN Húsz.

SÁNDOR Na, akkor ez a kicsi már igazán nem számít. Mutatok magának valamit, ha megígéri, hogy többet nem fog illemkedni. (Táskáját a mosdókagylóra fekteti, egy palackot és két finoman metszett kristálypoharat vesz elô) Ezt kóstolja meg! (Tölt egy kortyot)

ISTVÁN Nézze, én nem szoktam... Meg különben is... itten... szóval...

SÁNDOR Meg akar sérteni?

ISTVÁN Hát, nem bánom, de csak egy kortyot.

István elveszi a poharat, forgatgatja, szagolgatja , a fény felé emeli, próbál szakértônek látszani. Megkóstolja

SÁNDOR (Büszkén) Na?

ISTVÁN (Elismerôen csettint, de Sándor nem veszi észre, úgyhogy újra csettint, hangosabban. Egyre jobban csinálja) Pompás.

SÁNDOR Remek kis száraz bor, ugye?

ISTVÁN Csodálatosan száraz. Az évszakhoz képest.

SÁNDOR Ne bohóckodjon. Forgassa a nyelvével a szájában!

István forgatja. Kis szünet

Na most nyelje le! (Vár) Na, mi lesz, nyelje már le!

ISTVÁN (Bűnbánattal) Már rég lenyeltem.

SÁNDOR Akkor meg mit izgatta magát a nyelvével egy órán át! Úristen, maga reménytelen. (újra tölt) Na kóstolja, kóstolgassa! Nem mindennap ihat ilyet. Három éve a montpellier-i versenyen elsô díjat nyert ez a bor a maga kategóriájában.

ISTVÁN A száraz borok között?

SÁNDOR Hát ezt meg honnan veszi? Ez egy édes bor, majdnemhogy aszú. Érzi? Mint a méz, szinte nem is csorog, hanem legördül az ember torkán.

ISTVÁN (Élvezettel) Igen, igen, csodálatos. (Legörgeti a torkán)

SÁNDOR Ugyanakkor egy kissé fanyar.

ISTVÁN Fanyar. (Elkeskenyedik a szája)

SÁNDOR Bántóan fanyar.

ISTVÁN (Hirtelen mintha citromba harapott volna. Ajka csókra húzódik, arca ráncokba szalad) Bántóan, igen.

SÁNDOR De kellemesen.

ISTVÁN (Kisimulnak a ráncai) Nagyon kellemesen.

SÁNDOR Kissé hatásvadász íz, nem gondolja?

ISTVÁN Erôltetett.

SÁNDOR De eredeti.

ISTVÁN Ötletes.

SÁNDOR Ahogy ennyire fanyar, amellett, hogy édes.

ISTVÁN Igen, meglepô, hogy valami egyszerre tud ennyire... (Hirtelen megakad, elgondolkozik. Felnevet) Ó, én ökör.

SÁNDOR Na végre! Már féltem, sose veszi észre. Mondja, mért nem meri vállalni a véleményét? Mért nem mer ellentmondani? Van egyáltalán véleménye? Hol nevelték ezt magába? Tökéletesen igazad van kisszivem; ahogy mondod, drága mamuskám (alsó ajkát csücsörítve elôrenyújtja, rámutat); ide hamuzzon, igazgató úr. Undorító. Ízlett egyáltalán magának ez a bor?

ISTVÁN Hát, ha lehetek ôszinte...

SÁNDOR Csak az lehet!

ISTVÁN Nem nagyon.

SÁNDOR Egy kicsit?

ISTVÁN Nem, egyáltalán nem.

SÁNDOR Helyes. Nem nyert ez díjat sehol sem; most adták minôsítésre, de inkább ne igyak többet, csak vizet, mint hogy ezt bejegyeztessék. Öntse ki!

ISTVÁN Tessék?

SÁNDOR Öntse ki a csapba. Hitvány lélötty.

István fogja a palackot, és elkezdi csurgatni tartalmát a mosdókagylóba

SÁNDOR (félmosollyal) Ugyanakkor nemes ital.

ISTVÁN (Pillanatra megijed, de rájön, hogy ugratják. Nevetve rázza a palackot) Ugyanakkor vacak vinkó, utolsó lôre, hitvány cefrelé. Pusztuljon! (Nevetnek)

SÁNDOR Na látja, megy ez. (Újabb palackot vesz elô, kibontja) Na ebbôl már én is iszom. Jöjjön!

Leülnek a jobb oldali peremre, Sándor tölt

ISTVÁN Egészségére!

SÁNDOR Arra!

Isznak. Kis szünet

 

ISTVÁN Hát, ez tényleg sokkal jobb. Sôt, kiváló! (Isznak) Ó, még be sem mutatkoztam! (kezét nyújtja) Jó István.

SÁNDOR Ha mindenáron ragaszkodik hozzá. (kelletlenül kezet ad) Engem Sándornak hívnak. (kis szünet) Csak nem sértôdött meg? Tudja, nem nagyon szeretem ezt a kézfogdosást.

ISTVÁN (oktatóan) Ezzel fejezzük ki tiszteletünket...

SÁNDOR (közbevág) Fenét! Nem fejezünk ki semmit. Megszoktuk. Kis korunktól arra neveltek... nem, rosszul mondom: arra idomítottak, hogy ha férfiemberrel találkozunk, akkor egy kis kézmoncsolgatással fejezzük ki örömünket a találkozás felett, nôknek egy kis meghajlás dukál, egy kis bók...

ISTVÁN De hát ezt így kell...

SÁNDOR Mért kéne?

ISTVÁN Így illik.

SÁNDOR Na látja, éppen ez az. Az illem. Az együttélés jó öreg kötelezôgyakorlatai. Meg tudja magyarázni közülük akár csak egynek is az értelmét?

ISTVÁN (gondolkodik) Így szép.

SÁNDOR Dehogy! Így nevetséges. "Szervusz. - Szervusz. - Hogy vagy? - Kösz jól. És te? - Én is. - Mi újság? - Semmi. Nálatok? - Semmi.", stb. stb. Ismerôs? Naponta eljátsszuk. "Hadd segítem le a kabátját!" - mondod a nônek, akinek még az érintésétôl is irtózol. "Milyen jól néz ma ki, hölgyem!" - mondod, és magadban vigyorogsz, mert a hölgy tényleg úgy néz, mint egy maki. Tudja mi az illem? Fedezék. Erôdítmény, amelyben sebezhetetlenek vagyunk. "Te most a pokolba kívánsz engem, de végig kell hallgatnod, mert az illem tiltja, hogy felállj, belémrúgjál és elmenj..."

ISTVÁN Ugyan, dehogy...

SÁNDOR Nem magáról beszélek. Az illem arra való, hogy olyan emberekkel is el tudjunk beszélgetni, akikkel a világon semmi beszélnivalónk sincs. Fenntartani a látszatot, az európai kultúra szabályai szerint, évszázados hagyományok alapján. Na, tartsa a poharát! (Tölt mindkettôjüknek)

ISTVÁN (Nem meri egészségére kívánni, csak félszegen megemeli a poharát. Kis szünet) Maga tehát csak a barátaival fog kezet?

SÁNDOR Velük meg minek? Nevetségesnek tartanánk. Az a barátod, akit köszönthetsz úgy, hogy "szia, te ló!", anélkül, hogy megsértôdne. Legjobb barátaimmal néha nem is köszönünk egymásnak, ha találkozunk, csak egymásra vigyorgunk, de jobban örülünk a találkozásnak, mintha legalázatosabb tiszteletünkrôl biztosítottuk volna egymást. Ha együtt vacsorázunk, a kezünkbe foghatjuk a húst, ehetjük kanállal a tortát, ha úgy kényelmesebb, de ne értsen félre: nem disznó módra viselkedünk ilyenkor, hanem szabadon, fesztelenül. Vannak magának ilyen barátai?

ISTVÁN Régebben volt egynéhány. Mostanában...? Egyre kevesebb.

SÁNDOR Tehát már nincsenek.

ISTVÁN Nincsenek.

SÁNDOR Szegény ember! Maga nôs, ugye?

ISTVÁN Ennyire látszik?

SÁNDOR Nagyon. Aki egy kicsit is odafigyel az emberekre, annak maga nyitott könyv. Becsületes, kissé naiv, de ha hagyják, tud eredeti és szellemes is lenni. Elmondjam magának az élete történetét?

ISTVÁN Ha van kedve hozzá. Én elég jól ismerem, és nem sok érdekeset találok benne.

SÁNDOR Kár. Pedig érdekesen indul. Egyetlen gyerek, a család szeme fénye. Feltűnôen intelligens...

ISTVÁN Na, azért annyira feltűnô nem volt!

SÁNDOR De azért magának feltűnt, nem?

ISTVÁN Persze. De azt hittem, csak elfogultságból. Viszont, ha maga is észrevette...

SÁNDOR Több szerénységet! Ne próbáljon bókokat provokálni, mert csalódni fog. Szóval, kiskorában feltűnôen intelligens, iskoláit kitűnô eredménnyel végzi, barátai felnéznek rá, mindenki szereti; okos, művelt, vidám cimbora. Szüleit reménnyel tölti el, a derék öregek terveket kovácsolnak, a család hírnevének megerôsítôjét látják benne. Ügyvédnek szánják, és ô hajlik is a jó szóra. Örül, hogy megfelelhet az elvárásoknak, nem akar csalódást okozni jó szüleinek. És ezzel sorsa megpecsételôdik. "Beváltani a hozzám fűzött reményeket" - ez lesz a jelszava a következô néhány évre. Lassan arról is meggyôzi magát, hogy szereti a szakmáját, valójában szenved, de hát melyikünk olyan bátor, hogy ezt bevallja magának? Egyetemi évei alatt megkomolyodik, anélkül, hogy felnône. Barátai lassan elmaradnak tôle, ô pedig tanul, teljesít, megfelel. Jegyben jár egy évfolyamtársnôjével, akit a diplomaosztó után fél évvel nôül is vesz, ahogy ezt mindenki elvárja tôle. És ezzel a különbözôség utolsó lehetôségétôl is elvágja magát. Jolánka nem túl...

ISTVÁN Zita.

SÁNDOR Zita nem túl okos asszony, ô is ügyvéd...

ISTVÁN Bíró.

SÁNDOR Ó, az még rosszabb! Nem túl okos, de bizonyára nagyszerű anya válik majd belôle. Hôsünk munkába áll, kezdôdnek a dolgos hétköznapok. Ekkorra már kiveszett belôle az ellentmondás képessége, véleménye kevés dologról van. Barátai nincsenek, néhány kollégájához jár el néha névnapot ünnepelni; ilyenkor nagyon unatkozik. Egyébként dolgozik, bevásárol, TV-t néz, gyerekeket nemz. Két éven belül két fia születik. Ekkor megnyugszik, kész az ideális család. Jól mondom?

ISTVÁN Majdnem. Egy fiam és egy lányom van, és a feleségem vásárol be. A többi stimmel. Folytassa!

SÁNDOR Nincs már sok hátra. (beletúr a hajába, amitôl az teljesen összeborzolódik) Hôsünk ekkorra már karriert csinált, neve van a szakmában, kényes válópereket bíznak rá, befutott ember. De belül, uram, belül! Üres, tökéletesen üres. A vidám cimborából mogorva fráter lett, rosszkedvű, sértôdékeny. Régi szellemébôl már csak ritkán csillan meg valami. Zitácska egyre...

ISTVÁN (Keserűn sóhajt) Zituci.

SÁNDOR Mit mond?

ISTVÁN Zituci. Így kell szólítanom.

SÁNDOR Iszonyú! Zituci egyre házsártosabb, egyre követelôzôbb. A gyerekek buták és neveletlenek, egyiküknek sincs türelmük foglalkozni velük. Hôsünk a munkáját nem szereti, otthon sem érzi jól magát. Más férfi ilyenkor az alkoholhoz menekül, ôt az önbecsülése még visszatartja ettôl, de ki tudja meddig. Hát itt tartunk most. Tényleg nem volt túl érdekes.

ISTVÁN (Arcát a kezébe temetve ül. Csend) Az önbecsülésem! (csend) Van még abból a borból?

SÁNDOR (Kitölti a maradékot István poharába, majd új palackot vesz elô, és magának is tölt. Szünet. Isznak) Na, fel a fejjel!

ISTVÁN Maga kegyetlen ember. Ne alázzon meg még azzal is, hogy vigasztal!

SÁNDOR Ó, az önérzete még megvan! Remek, szüksége lesz rá!

ISTVÁN Gúnyolódjon csak! Gondolja, hogy nem gúnyoltam még magam eleget? Bár ennyire még sosem bántam el magammal, mint ahogy...

SÁNDOR Mert vak és gyáva! Nem lát, és nincs is mersze látni.

ISTVÁN (felkiált) Elég legyen! (megijed a hangjától)

SÁNDOR Na, na, na! Könnyű egy idegennel ordítozni. Menjen haza, és kiabáljon Zitucival! Ott legyen nagyfiú! Fogadjunk, fel sem emelte még otthon a hangját! Ott meghunyászkodik, picire összehúzza magát, szinte eltűnik a papucsában. Na, idefigyeljen! Képzelje azt, hogy én vagyok a felesége! Álljon fel! Ide, velem szembe.

István kábultan, mintegy félálomban engedelmeskedik

Tessék. Sértsen meg! (vár) Na, vágjon a szemembe valamit, sértegessen, pocskondiázzon!

István bambán, görnyedten áll

Mire vár? Hordjon le a sárga földig, kenjen rám mindent, kérje számon rajtam a boldogságát! (hergeli, néha elôreugrik, megfricskázza István orrát, stb.) Na, ember!

ISTVÁN (halkan) Te csúnya!

SÁNDOR Te csúnya? Ennyi? Ember, hol vannak az indulatai? Öntse ki, kiabáljon, üvöltsön! Szedje össze minden dühét, üssön meg, köpjön szembe, taposson meg! (vár) István! Mintha élne! Nem megy? (dühösen) Mondja utánam: Te szemét! (a következô mondatokat István kis ösztökélés után halkan, szerényen ismétli) Te aljas! Te hitvesek szégyene! Te utolsó cemende! Gyűlöllek, te..., te... galád! (István a tétovázást is ismétli) Te riherongy! Zita, te parazita!

ISTVÁN (kitör) Te parazita! Hát sosem lesz már békém az életben? Én... én csak dolgozok egész nap, mint az állat, és amikor hazajövök, akkor itt vagy te a kicsinyes dolgaiddal, az örökös szájalásoddal, a hülye gyerekeiddel, az örökös panaszaiddal... (fejhangon nyafogva) "Jaj, Pistuci, képzeld, már megint nem kaptam lila fonalat...", meg "Pistuci, drágám, mi ez az örökös sajtszag ebben a lakásban?", meg "Zitácskának botrányos a helyesírása, Pistike pedig már megint verekedett...", meg "Vettem a szobádba egy igazán helyes kis függönyt. Ugye örülsz?"

SÁNDOR Ez az! Ne hagyja abba!

ISTVÁN (kiabál) Unlak, halálosan unlak. Hát nem veszed észre, hogy elszartuk az életünket? Hát nem látod, hogy szenvedek? Kín veled minden nap, minden együtt töltött perc! Utállak... izé... gyűlöllek! Vedd már észre, hogy nem vagyunk boldogok, nyisd már ki a szemed! Engedj el, engedj el, hadd kezdjem elôlrôl! (elfogy a lendülete)

SÁNDOR Még! Most nem lehet megállni!

ISTVÁN A családi fészek! A fészkes fenét! Tudod mi ez a fészek? Egy nagy rakás öö... izé... (dühösen) kaka!

SÁNDOR István!

ISTVÁN Szar!

SÁNDOR Azért!

ISTVÁN És mi ott ülünk nyakig ebben a ...fészekben, kéz a kézben, jó, meghitt meleg van, te rám mosolyogsz, én rád, mire te ismét rám, én megint vissza, félórákat el tudunk így ping-pongozni; megbeszéljük az árakat, a fizetésünket, a kollégákat, a politikát; elgyönyörködünk gyermekeinkben, milyen szépek, okosak, és mennyit nôttek! Este TV-t nézünk, közben te kötögetsz, jó meleg gyapjúzoknikat, már tizenkét pár jó meleg gyapjúzoknim van, változatos színekben; az év minden hónapjában tiszta gyapjúzoknit tudnék felvenni, anélkül, hogy megunnám. Mire lefekszem, te már édesen szuszogsz, de tudom, hogy csak tetteted, hogy alszol, és te is tudod, hogy én tudom. Elôzékenyek, udvariasak vagyunk egymáshoz, mert így biztonságos. Véleményemet megtartom magamnak, ellenérzéseimet még születésükkor elfojtom, hiszen hova vezetnének a kimondott ellenvélemények? Hova? A szabadsághoz! Igen! Ki kell ôket mondani, vállalni kell a kockázatot..., de mit beszélek, hisz semmilyen kockázat nincs. Igen, ki kell mondani! Gyűlöllek, te házsártos boszorkány, te sárkány, te hideg kígyó, te... te... te... (Nem talál gyűlöletét jobban kifejezô szavakat. Hirtelen mozdulattal borát Sándor arcába löttyinti. Ettôl nagyon megijed) Ó... én... én nem... kérem, bocsásson meg! (kendôt vesz elô, meg akarja törölni Sándor arcát) Elragadtattam magam. Nem is tudom, hogy...

SÁNDOR Ugyan, hagyja már. Nagyon jól csinálta. Bravó! Jól megmondta neki. A fehér ingemnek ugyan lôttek, de, istenemre, megérte! Alaposan leteremtette az asszonykát. Kemény, bátor szavak!

ISTVÁN Kérem, ne gúnyolódjon! Hisz tudja: otthon ki sem nyitnám a számat.

SÁNDOR És azt nagyon helyesen tenné. Nem is szabad így ordítozni egy nôvel. Csak kinevettetné magát. De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy egyszer elmondta, végiggondolta és kiürítette magából. Érzi, hogy megtisztult?

ISTVÁN Csodálatos érzés! Sokkal könnyebb így. Boldognak érzem magam.

SÁNDOR Boldognak. Mikor mondott ilyet utoljára?

ISTVÁN A nászutunkon. De akkor nem mondtam igazat.

SÁNDOR Nagy tettet hajtott most végre. Megtette az elsô lépést egy új élet felé. Erre iszunk. Ha megígéri, hogy nem hajigálja szét a borát olyan eszetlenül, mint az elôbb.

ISTVÁN Azon leszek. Amennyiben lehet bort hajigálni, igyekezni fogok, hogy ne kövessem el ezt a hibát.

SÁNDOR Helyes. (tölt mindkettôjüknek) A szabadságra!

ISTVÁN A szabadságra! (isznak)

SÁNDOR Egy jobb, igaz életre!

ISTVÁN Egy jobb, igaz életre! (isznak)

SÁNDOR Szervusz, István!

ISTVÁN (boldog kölyökkutyaarccal) Szervusz, Sándor! (isznak)

SÁNDOR (pátosszal) A nehezén már túl vagy. Hôsi tettet hajtottál végre, hasonlatos ez a pillanat a megszületéshez. Innen már szinte észrevétlenül, magától fog az életed szerencsésebb irányt venni, hiszen most már te uralkodsz felette és nem ô rajtad. Megismered majd magad erényeiddel, melyek számosak, és - bocsásd meg - hibáiddal együtt, végiggondolod majd, mi az, mit szívbôl teszel, és mi az, mit rossz megszokásból, mi az, mit meg kell ôrizned eddigi énedbôl, és mi az, amivel végleg le kell számolnod. Karod erôs - szíved emelkedett, végetlen a tér, mely munkára hív. Idézet vége. Élj boldogul. (koccintanak, isznak)

ISTVÁN (meghatódik) Ó, én máris olyan boldog vagyok. Olyan ... igen... erôsnek és tisztának érzem magam. Felnyitottad a szemem, most már tisztán látok, látom azt a hitvány, megalkuvó férget, aki eddig voltam, és nevetek magamon. Ha - ha - ha. Igen, ma újjá születtem, egészen más ember lett belôlem, és ezt neked köszönhetem. (Könnyű, de bizonytalan léptekkel körbe forog, mintha táncolna. Lelkesedése egyszerre mulatságos és szánalmas.) Sándor... Sanyikám, ezt soha nem fogom tudni neked meghálálni. Mivel érdemeltem ki, hogy megmutattad ezt a ... , hogy felemeltél a porból, ezt a ... (hangja zokogásba fullad, Sándor mellére borul)

SÁNDOR (csitítgatja) Na, na, na. Nyugalom, nyugalom. A dicsôség téged illet, én nem érdemlek köszönetet. Hiszen ki volt az, aki kiállt ide, és azokat a bátor szavakat mondta, ha nem te? Én csak segítettem, és mindig is örömmel segítek azoknak, akik nem veszik észre nyomorúságos helyzetüket, és vakon tévelyegnek a világban. Hiszen nem is olyan rég még én is ilyen tévelygô voltam.

ISTVÁN Te?

SÁNDOR Bizony, én is. A fônököm és a feleségem, Vicuska zsarnokoskodása alatt éltem hosszú évekig, és nem vettem észre, hogy szenvedek. Hanem aztán egy este a feleségem rám szólt, mert kanállal ettem a töltött káposztát. Hiába magyaráztam neki, hogy "de hát a leve, a leve, hisz az a lényeg, az nem elég, hogy az ember utána kenyérrel kitörli, mert épp az a lényeg, hogy együtt kell", ô hajthatatlan maradt. "A töltött káposztát késsel és villával kell enni!", mondta. Érted ezt, István? Kell! Mint egy hittétel. Aznap este aztán elgondolkoztam ezen, és a gondolataim messze vezettek, nagyon messze. Akkor hirtelen rádöbbentem, micsoda hitvány, talpnyaló világban élek, és volt erôm felrúgni ezt az életet. Nem sokkal késôbb elváltam és állást változtattam. Egy borszakértônek nincsenek fônökei. Azóta boldogan élek, szabadidômet a barátaimmal töltöm, és senkivel szemben sem kell semmilyen látszatot fenntartanom, azt csinálok, amit akarok.

ISTVÁN Szerencsés ember! Csodállak.

SÁNDOR Nem kell. hogy csodálj. Hisz most már te is közénk tartozol.

ISTVÁN Igen, és ezt neked köszönhetem. (szünet, isznak) Egyvalamit azért nem értek. Amikor találkoztunk, ugyanúgy viselkedtél, mint én, ugyanolyan undorítóan udvarias voltál, mintha az én régi világomba tartoztál volna.

SÁNDOR Persze, mert rögtön láttam rajtad, hogy segítségre van szükséged. Ez a taktikámhoz tartozott. Amíg a saját károdon meg nem tanultad, hogy ha az ember szarni akar, akkor szarjon, és ne udvariaskodjon, addig úgy is hiába beszéltem volna. Igazam van?

ISTVÁN Kegyetlenül. Istenem, milyen nevetséges alak lehettem!

SÁNDOR Engem nagyon szórakoztattál.

ISTVÁN Emlékszel? Innen jöttem, jobbról, te pedig szembôl. Mikor megláttalak, egy kicsit gyorsítottam, hogy én érjek oda hamarabb, de nem mertem annyira, hogy észrevedd. (nevet) Észrevetted?

SÁNDOR Persze.

Felállnak, a fülkéhez mennek, és egyre vidámabban játsszák az elsô jelenetet

ISTVÁN (színpadiasan meghajol) Parancsoljon, uram, öné a terep.

SÁNDOR Itt követted el az elsô hibát. Miért nem tudtál egyszerűen bemenni? Mert féltél, hogy udvariatlannak hisz egy idegen. Micsoda ôrültség! (mélyebbre hajol) Dehogy, drága uram, önt illeti az elsôbbség!

ISTVÁN (már-már földig hajol) Örömöm nem lehetne teljes, ha tudnám, hogy míg én enyhülést találok, ön szenved. Kérem, használja ki a lehetôséget, annak jogán, hogy elôbb érkezett.

SÁNDOR Ez rímelt, észrevetted?

ISTVÁN Lehet, hogy ez is egy elnyomott hajlam bennem. Eddig nem tudtam róla.

SÁNDOR Na, majd odafigyelünk rá. (átöleli István lábát) Könnyítsen sorsán, könyörgöm! Én addig majd itt kinn ôrködöm.

ISTVÁN Nem rossz, bár a ritmus kissé sántít. (fejéhez kap) Ah, micsoda vétkes szórakozottság! Feledtem szinte jövetelem célját. (a hátsó falhoz áll, a nézôknek háttal)

SÁNDOR Látod, ez a húzásod meglepett. A szolgalelkű udvariaskodásnak ezzel a fokával ritkán találkozom. Gondoltam, addig ütöm a vasat, míg meleg. (a fejéhez kap) Ah, milyen véletlen, én is eltévedtem. Rövid eszed, Sándor, elôbb-utóbb bajt hoz; odaállok én is a siratófalhoz. (odaáll István mellé)

ISTVÁN Mennyire gyűlöltelek ekkor! Ahogy ott kellett állnom, tétlenségre kárhoztatva...

SÁNDOR Versben, uram, versben! A költôi vénákat nem hagyjuk parlagon heverni - élek képzavarral.

ISTVÁN Igézve álltam, soká, csöndesen...

SÁNDOR És percek mentek, ezredévek jöttek...

EGYÜTT Egyszerre csak megfogtad a kezem, s alélt pilláim lassan felvetôdtek... (nevetnek)

ISTVÁN És éreztem: szívembe visszatér, és zuhogó, mély zenével ered meg... (felröhög) Na, ez nem igaz. Nem volt ott semmi zuhogás, zubogás, mély zene. Izzadtam, mint a ló, de produkálni nem tudtam semmit. Erôltetni persze nem lehetett...

SÁNDOR Természetes.

ISTVÁN A kockázat, ugye, nagy volt...

SÁNDOR Hatalmas.

ISTVÁN Óriási.

SÁNDOR Félelmetes.

ISTVÁN Iszonyú.

SÁNDOR Az.

ISTVÁN Ha megengedi, hogy kifejezésre juttassam álláspontomat: a kockázat szerintem kurva nagy volt.

Nevetnek. Sándor kitölti a bor maradékát, egy ujjnyi jut mindkettôjüknek. Egymásra emelik poharukat. Isznak

SÁNDOR Hát ez elfogyott.

ISTVÁN Hát el.

SÁNDOR Gyere, van itt egy kiskocsma a sarkon.

ISTVÁN Maradjunk inkább. Megszerettem ezt a helyet.

SÁNDOR Ahogy akarod. Akkor viszont várj meg, veszek neked valamit... (a zsebébe nyúl) ...ha adsz rá pénzt.

ISTVÁN (egy darab papírpénzt vesz elô) Ennyit kaptam mára. "Ugorj be, Pistuci a fonalboltba, és vegyél cérnát, meg..." Mit is? Nem tudom, elfelejtettem. Hát nem szörnyű? Ennyi pénzt kaptam mára, cérnára, meg... (töpreng)

SÁNDOR (megtalálja a megoldást) Cinegére!

ISTVÁN Ez az!

EGYÜTT (egymásba karolva, ütemesen, lábukkal a ritmust verve) Ugorj, cica, az egérre, huss! (Nevetnek. István a jobb, Sándor a bal oldali lépcsôre ül le. Nagyon gondterheltek)

SÁNDOR Hát, ennyi pénzzel nem sokra megyünk.

ISTVÁN Bizony, kevéske.

SÁNDOR Csekély kis összeg.

ISTVÁN Elenyészô summa.

SÁNDOR Figyelemre sem méltó.

ISTVÁN Szubmikroszkópikus.

SÁNDOR Az.

ISTVÁN Véleményem szerint ennyi pénz...

EGYÜTT (nevetve, hangosan) ...kurva kevés.

ISTVÁN (kis szünet után) Gyere csak! Itt hagytuk abba. (a hátsó falhoz megy, Sándor követi) Emlékszel, hogy összegabalyodtunk, amikor ki akartunk menni?

Eljátsszák a jelenetet. Jobbra-balra lépkednek, egymásnak mennek, elnézést kérnek

ISTVÁN Mintha táncoltunk volna. (megfogja Sándor kezét és derekát) Táncoljunk!

Sándor a Kék Duna keringô dallamát dúdolja, István a magas hangú részleteket énekli be, aprókat szökkenve hozzá. Keringôznek.

Jobbról Maris néni jön. Lompos, elhanyagolt nénike. Szemlátomást meg van ütközve. Egy ideig csendben figyel, aztán kitör

MARIS NÉNI Háá maguk meg mit képzelnek? Ez egy tisztességes hely! Menjenek máshova disznókodni!

ISTVÁN (Ijedten engedi el Sándor kezét. Rémült, úgy viselkedik, mint akit lopáson értek) Mi nem is... Mi itt csak...

SÁNDOR (közbevág) Imé, a szűz leszállt közénk! Áldott legyen e perc!

Maris néni ijedten fordul meg, a háta mögött keresve a szüzet. Lassan megérti, hogy róla van szó.

István elhúzódik tôlük, jelezve, hogy nem vállal felelôsséget, majd a következô szóváltás alatt egyre közelebb jön

SÁNDOR Hozsanna néked, szeplôtelen! (közelebb lép a szűzhöz) Meghallgattatott végre könyörgésünk!

MARIS NÉNI Meggárgyult maga? Hozzám ne érjen! Hülye buzi!

SÁNDOR Hát hogyan remélhetné egy magamfajta féreg ruhád szegélyét akár csak érinthetni is? (a szűz mögé kerül, elzárva ezzel a jobb oldali lépcsôt)

MARIS NÉNI Engedjen ki! Sikítok!

SÁNDOR Ne még, könyörgöm, ne még! Engedd, hogy társaságodat kicsit még élvezhessük! Oly ritka az ily nagy öröm! Hagyd, hogy hallgathassuk szavad! Beszélj!

Maris néni riadtan, megkövülve áll

Beszélj, hadd nyíljanak fel szemeink, hadd teljék meg szívünk jósággal, eszünk értelemmel; segíts rajtunk, emelj fel magadhoz, beszélj!

MARIS NÉNI (keresztet vet) Énédeskrisztusomszentszűzmáriámszentjózsef segíts meg, óvj meg a gonosztól!

SÁNDOR Mennyei zene! A szűz szólt hozzánk. Imádkozzunk vele! (térdre ereszkedik) Énédeskrisztusom... (Istvánhoz) Pistám, leszel szíves.

István letérdel

EGYÜTT (István és Sándor, rendkívül komolyan, áhítattal) Én édes krisztusom, szent szűz Máriám, szent József, segíts meg, óvj meg a gonosztól!

SÁNDOR Köszönjük neked, szűz, hogy igét adtál szájunkba, hogy fohászra lelhettünk általad, hogy segítségeddel könnyíthettünk önnön lelkünk terhén.

Maris néni hátulra húzódva, szemét eltakarva csendesen pityereg, idônként riadtan feltekint, keresztet vet

SÁNDOR Köszönjük, hogy egyszer megnyilatkoztál nekünk, megmutatván végtelen bölcsességed. Köszönjük, hogy e szent csarnokba elhoztad a tudás fényét, hogy érezhettük egy pillanatra a mirrha, aloé s tömjén illatát, s az ambróziáét...

ISTVÁN Az ammóniáét!

SÁNDOR Az ammóniáét, mely az istenek eledele.

ISTVÁN És köszönjük továbbá, hogy nekünk jelentél meg, kik erre méltatlanok vagyunk, tévelygô, gyarló emberek. Engedd, hogy szolgálatunkkal fejezzük ki hálánkat. Rendelkezz velünk! (térden Maris nénihez csúszik, átöleli a lábát) Várjuk parancsod.

Maris néni riadtan hüppög. Sándor is odakúszik, leborul elôtte

SÁNDOR Szolgáid vagyunk. Mit kívánsz?

MARIS NÉNI (felsikolt) Menjenek a ...

ISTVÁN Ne! Ki sem kell mondanod, értjük óhajod. Menjünk új utakra, kövessük szívünkben az igazság és szeretet ösvényét, lelkünk teljen meg kegyelemmel, legyünk jobb emberré. (Sándorhoz) Ígérjük meg, testvérem, hogy megfogadjuk a szűz parancsát!

Könnyesen összeborulnak, miközben a szűz sikoltozva, kereszteket vetve jobbra kirohan.

Sándor és István a földön ülve, egymást átkarolva röhögnek. Sándor inge, a nadrágjából elszabadulva, a földig lóg le, nyakkendôje meglazult és bal vállán át hátrafele lóg

ISTVÁN (nevetve) A szűz...

SÁNDOR (nevetve) Leszállt közénk...

ISTVÁN (legyint) Le van szállva...

SÁNDOR Kövessük szívünkben az ösvényét...

ISTVÁN Szolgáid vagyunk...

SÁNDOR (nevetve) Te szemét állat!

ISTVÁN Tessék?

SÁNDOR (fejét az Istvánéhoz ütögetve) Már azt hittem, nem akarsz játszani.

ISTVÁN Úgy féltem! Azt hittem nem szabad. Én eddig mindig nagyon disztele... tisztelettudó voltam.

SÁNDOR Nem, a tiszteletnek ehhez semmi köze. Én Maris nénit nagyon tisztelem. Ô az elképzelhetô vécésnénik legjobbika. Arról van szó, hogy merjünk szabadok lenni. Ha játszunk, akkor játsszunk jól, és ne törôdjünk senkivel! Ne hagyjuk, hogy a világ elrontsa jó kedvünket!

ISTVÁN (vigyorogva) Önzô vagy, önzô vagy!

SÁNDOR Igen, az. De rá fogsz jönni, hogy az önzés nem bűn, hanem erény. Az önzéshez bátorság kell, vállalnod kell azt, hogy nem fogsz a többiek kedvében járni, ha neked ez egyébként nem öröm.

ISTVÁN De így megbántod az embereket.

SÁNDOR Nem, csak megdöbbentem és elgondolkoztatom. Maris néni ma látott valami érdekeset, és biztos, hogy irigyel is minket, de nincs megbántva. Sôt. Nem mindennap beszélnek úgy az emberrôl, mint egy királynôrôl.

ISTVÁN Részeg állatok bókja.

SÁNDOR Akkor is! Egy újjal sem nyúltunk hozzá. És ha még meg is lenne bántva: kit érdekel! Az a lényeg, hogy mi jól éreztük magunkat.

ISTVÁN Az már igaz! Nagyon régóta nem nevettem ennyit. És sokat tanultam, új ember lettem. És az a bor is pompás volt! Teljesen a fejembe szállt. Azt mondod, csak az a lényeg, hogy mi jól érezzük magunkat? Igazad van! Sanyikám, te bátor ember vagy, nagy ember. Csodállak, felnézek rád. Nem baj, ha megbántjuk ôket, csak nekünk jó legyen. Milyen igaz! De miért nem élnek így a többiek is?

SÁNDOR Mondtam már. Mert vakok. Vagy gyávák. Vagy vakok és gyávák, amilyen te is voltál. Kevesen vannak, akik látnak, és kevesen, kiknek felnyittatnak a szemeik. De ôk a boldogok.

ISTVÁN Igen, boldogok, most már érzem. És én vagyok köztük a legboldogabb, hogy ilyen barátra találtam. Sanyi, hadd öleljelek meg!

Térdepelve átölelik egymást.

Maris néni jön, nyomában egy rendôr

Én... én nem merek ma hazamenni.

SÁNDOR Bátorság, barátom, bátorság.

MARIS NÉNI Itt vannak a pokolfajzatok!

ISTVÁN Á, a szűz ismét körünkben, a csoda megismétlôdik. És most vendéget is hozott: egy arkangyalt.

RENDÔR Az "Effektív rendôr kézikönyve" négy fejezet, tizenhét cikkely, huszonhárom paragrafusa értelmében a napszaknak megfelelô köszöntéssel illetem az állampolgárt. Jó napot kívánok. Mi folyik itten?

ISTVÁN Van tippe, angyalom? Ismeri e szent csarnokot, nemde? Akkor tudja jól, hogy általában mi szokott itt folyni.

RENDÔR Azt kérdeztem, maguk mit csinálnak?

ISTVÁN Baráti beszélgetés, miegymás, semmi több. De jöjjenek már, üljenek le hozzánk! Sanyikám, csináljunk egy kis helyet, hadd üljenek le a... elhúzódsz? ...rosszul csinálom?

Sándor feláll, próbálja rendbe szedni magát

RENDÔR Álljon fel maga is!

ISTVÁN Hidd el angyalom, sokkal jobb így ülve. Sokkal mókásabb, hogy rövidülésben látom a fejét. Szebb így. Nem mondom, hogy nem vártam többet egy angyaltól, de hát, ha ilyen, én nem panaszkodom. Az a bajusz például elveszi az életkedvemet. Nem mondták még magának, hogy...

RENDÔR Segítse fel a barátját!

Sándor István háta mögött elmutogatja a rendôrnek, hogy István tökrészeg

ISTVÁN Mondja, nincs melege abban a csizmában?

RENDÔR Az "Effektív rendôr kézikönyve", öt fejezet, három cikkely, kilenc paragrafusa szerint az állampolgárt rádöbbentem kötelességére. Maga fényes nappal, nyilvános helyen részegeskedést folytat. (Sándorhoz) Hol van a dolgozó ember helye fényes nappal?

SÁNDOR (komolyan) A dolgozóban.

ISTVÁN (vigyorog) A dolgozóban, nagyon jó, nagyon jó...

RENDÔR Látja, a barátja meg tudta mondani.

ISTVÁN Ó, ô nagyon okos. De én is az vagyok. Ugye, Sándor, mi nagyon okos emberek vagyunk? (feláll és Sándornak dôl) Ó, én csodálom ôt, ô az én barátom.

RENDÔR Na, maga nagyokos, azt mondja meg, mit kell csinálni egy dolgozó embernek a dolgozóban fényes nappal?

SÁNDOR Dolgoznia kell.

RENDÔR Látja?! Látja?! Ahogy az a "Jó polgár kézikönyve" nyolc fejezetében áll. És maguk mit csinálnak? Mondja!

ISTVÁN Mi alkoholizálást eszközlünk közterületen, miközben a dolgozóban kellene dolgoznunk, hiszen dolgozók vagyunk. Fényes nappal.

RENDÔR Ugye? Látja? Hát nem olyan hülye maga!

ISTVÁN Igen, látom. Látok! Sanyi, vétkeztünk! Tévelygô, bűnös férgekként fetrengünk a bűnben, miközben a gombozóban kellene golfoznunk. Effektíve. Az igazság bajnoka felnyitotta a szemem. Köszönöm angyal, köszönöm. (a rendôrre borul)

RENDÔR "Az effektív rendôr kézikönyve" egyfejzet egy cikkely szerint indokolt esetben a hanghordozás megváltoztatásával élhetünk, ha félreértés veszélye nem fenyeget. (ordít) Vedd le rólam a mocskos kezed, cserebogár!

ISTVÁN Az angyal neved adott nekem! Hallottad, Sanyi, hallottad? Cserebogár! Milyen szép, zengô, lágy, puha dallama van, benne van a tavasz ígérete, a föld szaga és a megújuló élet zenéje. Köszönöm, még egyszer köszönöm. Szólíthatlak Szilárdnak? Közbiztonság Szilárd.

RENDÔR Ugyanott, öt cikkely: súlyosabb esetben vulgáris kifejezéseket hallathatok, szem elôtt tartva ennek pedagógiai, didaktikai erejét, ügyelve, hogy ez bevett szokásommá ne váljon. (ordít) Befogod, bazmeg, a pofádat, cserebogár, viszlek be az ôrsre.

ISTVÁN Na, na, na, ez a hangnem teljesen idegen e hely szellemétôl, és jellemedtôl is, Szilárd. Azt akartad mondani, ugye: csitt, bogaram, ôrsi kirándulásra megyünk.

RENDÔR Elég legyen, sok a szájmozgás! Három fejezet, egy cikkely, kilenc paragrafus értelmében, ha a szóbeli meggyôzés nem éri el a kívánt hatást, azaz elégtelennek mutatkozik, akkor kézrátétel alkalmazandó. (bilincset vesz elô) Tartsd a kezed!

ISTVÁN Szilárd, te kis csalárd, már nem szeretsz? Az elôbb még névvel kedveskedik, felnyitja a szemem, rávilágít bűneimre, most meg meg akar bilincselni. Hát ennyit jelentettem neked? Egy perc alatt vége? Pedig olyan szépen indult. Lejött ide - igaz, Sanyi? -, és azt mondta: jó napot kívánok! Csak így egyszerűen, de ebben a kis szóban több szeretet volt, mint egy cifra ajándékban. Én meg, kis buta, azt hittem, igen, itt egy igaz ember, akire felnézhetünk, aki a támaszunk leend, és erre mit kapok. Bilincset. De azt már nem, jó uram! Mi szabad emberek vagyunk - igaz, Sanyi? -, és ha mi azt mondjuk, hogy nem akarunk bilincset, akkor nem lesz bilincs, és ha azt mondjuk, hogy nem megyünk az ôrsre, akkor itt maradunk, és ha fényes nappal nyilvános helyen részegeskedést akarunk eszközölni, akkor itt eszközlés lesz és foganatosítás és végrehajtás, és egy ilyen kis mitugrász okostóninak ahhoz semmi...

RENDÔR Kuss, cserebogár, a kezedet!

ISTVÁN A kezemet, Szilárd? Én csak egy féreg vagyok, egy cserebogár, lábaim vannak csak, három pár, ízelt. Látod? És nem hordok rajtuk ékszert. És potrohom van, hatalmas és nyálkás, és összepiszkítom azt a szép ruhádat, Szilárd, mert mi nem tűrjük az ilyeneket, mint te vagy -igaz, Sanyi -, és kitinvázam van és hártyás szárnyam, és körberepüllek, bzzzzzz... bzzzz... , és csak nevetek rajtad, ha -ha ,bzzz.. bzzzz... , és beleragadok a hajadba, így ni, és mérges váladékot...

A rendôr pisztolyt vesz elô és Istvánba lő, majd kettôt lô a mennyezetbe. Sándorra vakolat hull.

RENDÔR Utolsó fejezet, harmadik cikkely, elsô paragrafus. (Sándorhoz) Maga majd tanúsítani fogja, hogy önvédelem volt, és elôbb figyelmeztetô lövéseket adtam le.

SÁNDOR Igen.

RENDÔR Maga, mama, itt marad, és vigyáz mindkettôjükre. Hozok erôsítést.

Rendôr el. Szünet

 

SÁNDOR Takarodjon innen!

MARIS NÉNI Nade...

SÁNDOR  Azt mondtam, takarodjon!

MARIS NÉNI Hallotta, itt kell maradjak.

SÁNDOR Menjen most ki innen, nagyon szépen kérem. Igen, könyörgöm, menjen. Köszönöm.

Maris néni el. Sándor letérdel Istvánhoz. Szünet

SÁNDOR Marha, szerencsétlen barom! Mit tettél velem?

ISTVÁN Jól megtréfáltuk, ugye, Sanyi? (szünet) A effektív rendôr... (nevet) Ilyet nem talál a szabályzatban...

SÁNDOR Ne nevess!

ISTVÁN (Nevet és hörög) Jó vicc volt, nagyon jó...

SÁNDOR Ne nevess!

ISTVÁN Köszönöm, Sanyi, köszönöm!

SÁNDOR Fogd már be a szádat, te állat!

ISTVÁN Sanyi. Szeretlek.

SÁNDOR Dögölj meg, te gyáva, igen, gyáva! (rugdossa Istvánt) Gyáva vagy, tudod mi vagy te? Egy gyáva féreg.

A befejezés a nézők döntésének megfelelően kétféle lehet

1. VÁLTOZAT

ISTVÁN Mi baj van, Sanyi? Nem jól csináltam valamit?

SÁNDOR Ó, te szerencsétlen barom. Mit tettél velem? Engedd el a lábam, nem hallod? Féreg! Mennem kell.

ISTVÁN Mi van veled, Sanyi? Nem értelek. Te mindig viccelsz.

SÁNDOR Engedj már, barom. (belerúg) Várnak, sietek. (elszabadul)

ISTVÁN Ne menj el, Sanyi! Szeretlek!

Sándor elrohan a bal oldali lépcsőn, táskáját, kabátját hátrahagyva

ISTVÁN Sanyi, gyere vissza! Gyere vissza!

István a bal oldali lépcsőhöz vánszorog, felnéz, megpróbál felállni, de nem sikerül neki. Kétségbeesetten ül egy darabig, magában motyog közben. Észreveszi Sándor táskáját, odakúszik, ölébe veszi, szeretettel simogatja. Kinyitja, egy kristálypoharat vesz ki, a fény felé tartja, boldogan nézi, leteszi a földre. Egy papírlapot vesz ki a táskából, olvassa

ISTVÁN Sanyó, ha jössz haza, vegyél tíz deka parizert, meg holnapra két üveg sört a főnöknek, te tudod, milyet szeret. Hozzál kenyeret is. Vicuska.

Kiejti a lapot a kezéből, zokogni kezd. A lépcsők felől csizmák dobogása hallatszik, miközben István keservesen sír

Függöny

2. VÁLTOZAT

ISTVÁN Szeretlek, szeretlek... (meghal)

SÁNDOR Pusztulj el, féreg! Nem mertél akkor csendben maradni, amikor... Most mit nézel így rám? Gyáva? Én? Nem, nem, nem. Most mennem kell, igen. (a csaphoz megy, megmossa az arcát) Csukd be a szemed, hallod! (lezárja a halott szemét) És ne vigyorogj! Megyek. Dolgom van, igen. (óráját nézi) Vicuska vár, be se vásároltam még. És a fônök is... A fejem! Ne nevess, kérlek, könyörgök, ne nevess! Ó, te buta, hát nem sikerült. Megyek, megyek már. Csend lesz már végre? Már megint nem sikerült. Majd holnap, igen, holnap, érzem, holnap jobb lesz. Te csak maradj itt, én majd holnaptól... Igen, jó lesz, nagyon jó. Megyek, ne nevess, megyek, folytatom, már megyek...

Sietve balra el. Kis szünet. Sietve visszajön a táskájáért, körülnéz, felveszi a táskát, a bal oldali lépcsôhöz fut, felnéz, megijed, majd felrohan a jobb oldali lépcsôn

     Függöny