Panna tündér gondolkodik

Túl a mesék birodalmán,
hegyek ormán, dombok halmán,
ahol ember sosem járt még,
hol a Nap, Szél is csak vendég,
a Bűvös-hegy csúcsán áll a
Nagy Varázslók Iskolája…
Ezt már tudjuk, térj a tárgyra!

Történt egyszer, hogy az egyik ifjú tündér, Panna,
- ismerjük jól, emlékszünk még a sóskás kalandra, -
gombászni ment az erdőbe, s oly soká kereste
a csiperkét, a vargányát: meglepte az este.
Szaladt vissza, fel a várba, lihegett az árva,
de a kapu már behajtva,
varázsbetűk állnak rajta: Takarodó! Zárva!
Lármát csapni? Dörömbölni? Ehhez nincsen mersze.
Bokor alján éjszakázni,
holdvilággal takarózni? Megpróbáljuk? Persze!
Kedves kis rét, jobbra bükkfák, hűs patak a balján,
de nehezen jön az álom csipkebokor alján!
Csupa furcsa nesz az erdő, sziszegnek a szilfák,
sír a nyír és nő a fű és
szól a szél és zúg a fűz és hasadnak a szilvák.
Minden árnyék egy óriás, mi lesz veled, Panna?
Jaj, mintha a somfa mögött valami moccanna!
Moccan is! Most kettéválik sűrű ágú bozót,
két árnyat rejt: kicsit, nagyot, egyformán habozót.
Nyúl és medve lép a rétre, lassan, tétovázva,
megkönnyebbül Panna szíve, örömmel kiáltja:
Nyúl és medve, mi a bánat? Mi a szomorúság?
Még ilyet, hogy két víg állat lógassa az orrát!
Szervusz, kérlek. Nem jól látod – rezzen fel a kis nyúl, -
két szép fülem nem bánattól: töprengéstől konyul.
Elméláztunk, gondolkoztunk, veszi át a mackó.
Panna örül: mélázgatni, töprengeni? Az jó!
Hátha tudok segíteni, úgysem jön az álom,
bajotokra a megoldást hátha megtalálom.
Összenéz a nyúl és medve: elmondhatjuk éppen,
de ígérd meg, csöndben maradsz, meghallgatod szépen.
Panna bólint, megígéri,
és a medve máris kezdi, kontrabassz fekvésben.

Ahogy a nagy erdőt járjuk, nyuszika meg jómagam,
sétálgatva, nézgelődve, mint akinek dóga van,
egyszer csak egy fa lombjában megcsillan a napsugár,
odanézünk, mi lehet az? Aranyhátú kisbogár?
Nem bogár az, valami nagy, nem is egy, de kettő tán,
igen, egy szép bélelt kesztyű meg egy ásó csüng a fán.
Jó kis ásó, lakkos nyelű, azon csillan meg a fény,
jó kis kesztyű, puha, erős, az is egy főnyeremény.
Körbejárjuk, örvendezünk. Drága nyuszi barátom!
Sosem volt még jó szerszámom, sem ásóm, sem lapátom!
Nyuszi ujjong: ez a kesztyű! Ámulok és bámulok,
milyen selymes, milyen puha, milyen fenséges dolog!
Kapjuk magunk, elindulunk, kincsekkel megpakolva,
kacagunk, hogy ha ez így megy, dúsak leszünk maholnap.
Büszkén viszem haza ásóm, pörgetem meg lóbálom,
megcsodálják majd a kancák farsangkor a lóbálon!
Hogy örömöm koronázzam, kéne egy kis mézecske,
hisz akinek ásója van, nem csípik a méhek se.
Jaj, dehogynem! Nem segít itt se az ásó, se lapát,
pedig csapok fergeteges hadonászást, salapát.
Ezer fullánk! Holnapra majd mancsom, hátam bekékül,
kétszer ilyen gyorsan futnék szép új ásócskám nélkül.
Este aztán, barlangomban, nem jön álom szememre,
töprengek, hogy mit is kezdjek, de nem jutok semerre.
Álmaimban, vágyaimban málnából van a kincsem,
de hogyha nem ehető meg,
akkor viszont lehetőleg mézhez jutni segítsen.
Mit tegyek a szerszámommal? Ássak csapdát méheknek?
Vagy árkot a málnás köré? Még bolondnak vélhetnek!
Málnabokor, vadgalamb,
ásó, kapa, nagyharang,
teringette, jaj, megette
a fene az egészet!
Tudom, furcsa, de azóta szüntelenül rág a gond.
Hallgassuk meg nyuszikát is. Te hogy jártál, drága? Mondd!

Úgy volt, kérlek szépen, megörültem nagyon
szép puha kesztyűmnek. Ez temérdek vagyon
kicsi nyuszikának!
Uccu, kérlek szépen, répaföldre mentem,
hogy szép új kesztyűmben izibe és menten
répát huzigáljak.
De jaj, kérlek szépen, hatalmas a kesztyűm,
kicsi nyuszikának mint egy báli kosztyüm,
derékig elvesztem.
Bezzeg régen, kérlek, daloltam hétágra,
igaz, kesztyű nélkül vadásztam répára,
de végig élveztem.
Kesztyű a fejemen, orrom koppan fába,
huppanok a sárba, szédeleg és kába
a szegény nyuszika.
Koszos lett a bundám, fáj az orrom, kérlek,
jaj, nagyon ráférne nyuszika lelkére,
orrára puszika.
Szaladok vackomra, iszom egy jó teát,
átfáztam a sárban, le is fekszem tehát
puha ágyikóba.
Jó meleg kesztyűmet terítem magamra,
de a fürge lábam, fülem vagy a farkam
csak kilóg alóla.
A jó paplan betakar,
de a kesztyű nem akar,
záporeső, zivatar,
úgy megfáztam, mint a nyúl.
Teringette, jaj, megette
a tücsök az egészet!

Keserűn kong nyuszi hangja, mint az üres kanna,
reménykedve várják a szót, mit mond erre Panna.
Ismer-e egy illő bűbájt, mágiát, mely idepasszol?
De a tündér máshogy kezdi: medve komám, nem haragszol,
és te, nyuszi, elnézed-e, ha a pálcám félreteszem,
és varázslás, bűbáj helyett, inkább használom az eszem?
Ügyetlenke tündér vagyok, hírét hallhattátok,
nem áldás a varázslatom, hanem inkább átok,
nagyon sokat kell tanulnom, hogy az igém fogjon,
és segítsen az éhezőn, kopaszon és foglyon.
De azt hiszem, barátaim, hogy itt, most az egyszer
többet ér a józan eszünk, mint egy varázs-vegyszer.
Elég egy csöpp, nem kell szólnunk matematikusnak
ahhoz, hogy a bajotokban eredményre jussak.
Rájönnétek ti is gyorsan, rájön bárki, akit
kincseinek csillogása, fénye el nem vakít.
Kezdjük veled, medve pajtás, lássuk, mi a gondod:
álmaidnak vágyott kincse – ahogy magad mondod -
méhcsípések ellen óvszer, s tüskéktől is megvéd,
mert a málna csupa dárda, megszúrja a medvét.
Tedd csak ide szép új ásód, erre a tuskóra,
s kis türelmet, mert előbb még rátérünk nyuszkóra.
Így szólt Panni, és e ponton lehet te is – én is -
úgy látod, hogy szinte felnőtt, kicsit tanárnénis.
Nem csupán a jóság hajtja, nem csak a szeretet,
bizony nagyon élvezi a tanári szerepet.
Ilyen pici tündérporonty, s máris tanárnéni?
Ne aggódjon senki érte, ki fogja még nőni.
Hát te, nyuszi, jó pajtásom – így folytatja Panna -
mért is mondod, hogy a kesztyűd nem mennyei manna?
Ha jól értem, akkor téged az búsít egészen,
hogy azt hitted, kesztyűd segít a répaszedésben.
Gyere gyorsan, helyezd te is tuskóra a kincsed,
medve komát még egy kicsi türelemre intsed,
várja meg, hogy köpenyemmel borítsam a tuskót.
Így ni! Ugye milyen szép lett? Ez bizony nem piskót!
Emlékeztek, azt ígértem, nem kell itt varázslat,
meggondoltam magam mégis, egy kicsi nem árthat.
Nyuszi, fogd meg mackó mancsát, másikat nyújtsd nekem,
s hallgassátok figyelemmel kis varázsénekem.
Így szólt Panna, de mielőtt fakadt volna dalra,
kézenfogva átvezette
varázstuskót megkerülve
nyuszit, medvét terelgette,
elvezette, na hova?
Hát a túloldalra.
Ami eddig jobbról esett,
az ezután hova esett?
Hova esett, na hova:
az esett most balra.

Varázstuskó, bűvös köpeny,
varázsdalom, gyorsan röppenj!
Varázsének sebesen száll,
kincseinken változtassál!
Mackó akkor zeng majd hurrát,
hogyha kap egy munkaruhát,
mely a méhcsípést kiállja,
és a tüskéktől is megvéd,
mert a málna csupa dárda,
bizony megszúrja a medvét.
És valamit nyuszikának,
mivel répát huzigálhat,
olyan erős, jó szerszámot,
amilyet még sose látott.
Ravasz répa nem bújhat el
föld alá, se hó alá,
hulljon most már le a lepel,
íme, itt van, voalá.

Lerántja a köpenyt Panni, s mit látnak alatta
kik a csodát tapasztalni rögvest odaszaladtak?
Csoda történt, tényleg csoda! Kis nyuszikám, lássad,
bámulatos, ó de szépen történt a varázslat!
Ez a kesztyű, milyen erős! Nem árt neki darázs,
se méh, se a tüskés málna, köszönöm a varázst!
Én meg, drága mackóm, kérlek, ide less, mit kaptam:
olyan erős, ügyes ásót, hogy szinte kipattan
a kezemből és magától répára rohanna,
jaj, köszönöm, kérlek szépen, pici tündér-Panna!

Együtt örül nyúl és medve, ily nagy öröm ritka,
Panna kacag, látszik rajta, van egy vidám titka,
magában azt fontolgatja: már csak az kérdéses,
vajon mikor esik le a híres húszfilléres.
Puff, leesett, mint a tantusz, ez a perc is eljő,
ilyesforma szép szavaktól lett hangos az erdő:
Nahát! Hogy-hogy! Ó, én balga!
Verhetem a fejem falba!
De még ilyet! Csípje csóka!
Két ekkora kelekótya!
Emlegetnek teringettét, kutyát, macskát, jegesmedvét,
aztán megnyugszanak lassan, s nevetnek megint, hosszan,
örvendeznek a kincseknek, és hogy bajok már nincsenek,
tündérkének hálálkodnak, talán tanulságot vonnak,
de talán nem, ki tudhatja? Csak az, aki ott volt, s látta.

Az biztos csak, hogy Panna már szép nagyokat ásít,
félretesznek tanulságot, kesztyűt meg az ásót,
köpenyére fekszik Panna, holdfény felé fordul,
medve koma őrzi álmát, vagy ha nem, hát kisnyúl!